A városok kifejezik és formálják az embert és társas kapcsolatait - Salamin Géza, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökének előadása a fenntartható városról és várostervezésről
Átfogó ökológia címmel indított programsorozatot a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia (FFJA), amely a vallás és a tudomány környezeti kérdésekben zajló párbeszédét célozza meg, a fenntartható fejlődési szemléletbe történő összegzés érdekében. A programsorozat április 26-i alkalmán a tudomány oldaláról a MUT elnöke, Dr. Salamin Géza tartott előadást Fenntarthatóság – Város – Közösség címmel. Az esemény társelőadója volt Dr. Török Csaba teológus, egyetemi tanár, aki az egyház a hitélet és az urbanisztika kapcsolatrendszeréről tartott izgalmas előadást.
Kiemelt kép: Lambert Attila / Magyar Kurír
Az előadás teljes egészében visszanézhető a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia YouTube-csatornáján!
Az alábbiakban a RomKat.ro erdélyi katolikus portál beszámolóját olvashatják Dr. Salamin Géza előadásáról.
Salamin Géza: a város a társadalom tükre
A településnek és a városnak sokféle definíciója van, kezdte előadását Salamin Géza: a leghagyományosabb meghatározás szerint az ember lakóhelyének és munkahelyének térbeli egysége. Az ember életterének a legszűkebb környezetét jelenti. A város a társadalom tükre, mondta az előadó, hiszen az, hogy milyen emberek élnek ott, milyen szokásaik, kultúrájuk van, milyen a gazdaság, milyen meggyőződéseik, milyen életstílusuk van, milyen a politikai kultúrájuk – mindez visszatükröződik abban, amilyen a város. De a város nemcsak tükör, hanem egyben meg is határozza az ott élők lehetőségeit: hogy milyen emberek élnek ott, a távolságokat, a személyek identitását, a közösséghez tartozását.
Az előadó kitért az urbanizáció történelmi fordulataira. A mezőgazdasági forradalom során létrejöttek az állandó települések, az ipari forradalom tette lehetővé a városrobbanást, illetve az információs forradalom globális városrendszerhez vezetett. A preindusztriális fázisban gyenge kölcsönhatás volt természet és társadalom között, amire egyfajta természetes harmónia volt jellemző. Az alapvető motiváció ekkor az volt, hogy az ember védelmet próbált építeni a természet veszélyes erőivel szemben: a hidegtől, esőtől, vadaktól próbálta védeni magát. Az indusztriális fázisban a természet és a társadalom között egy kiegyensúlyozott kölcsönhatás alakult ki, a gyorsan iparosodó települések robbanása egyfajta diszharmóniát teremtett. A posztindusztriális fázisban a természet minden elemét befolyásolják az emberi tevékenységek, de nem tudatosan, hanem a gazdaság, az ipar, a fogyasztás, a közlekedés mellékhatásai jelennek meg. A természet és a társadalom között erős a kölcsönhatás és itt egy mesterséges harmóniának kellene megvalósulnia, de ez az, amiért még sokat kell tennie az embernek. A földtörténeti koroknál bevezették az antropocén kifejezést, ami azt jelzi – magyarázta az előadó –, hogy leginkább az emberi befolyás alakítja a környezet változásait, meghatározóvá vált az ember tevékenysége és hatása.
Salamin Géza egy ábrán bemutatta, hogyan nőt a népesség, illetve a legnagyobb városok népessége. Ez a növekedés oda vezetett, hogy ma már a városok használják fel a természeti erőforrások 75%-át, míg az energiafelhasználás 2/3-a, a GDP 80%-a a városokhoz kötődik, miközben a városok a Föld felszínének csupán 3-4%-át fedik. A Föld népességének több mint fele már városokban él, ami azért is fontos, mert a városban élő emberek elszakadnak a természeti környezettől, függetlenednek a tájtól. A város nemcsak a saját erőforrásait, hanem a Föld bármely pontjáról származó erőforrásokat használja. A városok, mint a fogyasztás és termelés legfőbb helyszínei felelőséggel tartoznak a világ egészének, környezetének az alakulásáért.
A földrajzi tér tudatos alakítása során a térbeli (városi-térségi) tervezésnek figyelembe kell vennie a társadalmi, az épített, az élő és az élettelen környezetet, integrált jellegűnek kell lennie, ami figyelembe veszi a gazdasági, társadalmi, környezeti szempontokat is.
Ebenezer Howard nevéhez kötődik a máig meghatározó tervezési hagyomány, a kertváros mozgalomnak a hagyománya, magyarázta az előadó. A 19. század végi ipari és városi robbanás környezeti és egészségügyi terheitől nyögő világban próbálta elképzelni azt az ideális várost, amelyik harmóniában él a környezetével. Elképzelése szerint megközelítőleg 50 000 lakosú bolygóvárosok jönnének létre, viszonylag kis telkekkel, viszonylag nagy laksűrűséggel, azonban a policentrikus jellegéből adódóan nagyon közeli kapcsolatban a természettel és a mezőgazdasági területekkel. A „modernista” funkcionalista várostervezésnél a funkciók térbeli elválasztása volt fontos: az autós közlekedés kiszolgálása, a grandiózus épületek és formák jellemezték, de viszonylag kevés köze volt az emberekhez, a társadalomhoz.
Az elmúlt 2-3 évtizedben a fenntarthatóság paradigmája vált meghatározóvá a várostervezésben. Az ökologikus tervezés szemlélete szerint fontos, hogy fogyasszunk kevesebbet, helyit, illetve törekedjünk a meglévő rendszerek működésének minél hosszabb távú fenntartására. Ezekhez kapcsoltan a várostervezési teendők a következők: alacsony energiafogyasztású környezet kialakítása, társadalmi igazságosság megteremtése, közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása, a zöld felület és az épített környezet közötti egyensúly megteremtése, a környezet védelme, természetalapú megoldások alkalmazása.
A klímabarát-fenntartható város egyik pillére a fenntartható közlekedés: autómentes város, kerékpáros közlekedés, közösségi közlekedés, sétálható város, intelligens közlekedés. A tudatos vízgazdálkodásra és a szennyvíz felhasználására is vannak példák. Az építészet számtalan lehetőséget kínál arra, hogy az épületek környezetbarátak legyenek. További pillér lehet a városi mezőgazdálkodás zártkertek, hobbikertek, termelői piacok, közösségi kertek formájában. A klímabarát-fenntartható városoknál fontos, hogy figyelembe vegyék a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok segítését: helyben lehet a klímatudatos magatartást és életmódot befolyásolni. A város térbeli szerkezete meghatározza a közlekedés hálózatait, a város és a vidék viszonyrendszerét, a vízgazdálkodás lehetőségeit. Az alacsony energiafogyasztású térszervezéshez arra van szükség, hogy kisebb területen kell élni, közelebb kell lakni egymáshoz, a munkahelyhez, a szolgáltatásokhoz, illetve kevesebbet kell autózni. A 15 perces város elképzelése arról szól, magyarázta a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, hogy minden fontosabb intézményt, szolgáltatás el tudjunk érni otthonról negyedóra alatt, lehetőleg gyalog vagy kerékpárral. Minél sűrűbb a városi szövet, annál alacsonyabb az energiafogyasztás. A tömegközlekedés különböző formáit is bizonyos laksűrűséghez kötik.
A dilemmát az jelenti, hogy aki figyelni akar a környezetre, kapcsolatban akar lenni a természettel, az sokkal inkább választana egy házat otthonának a természet közelségében, mint egy panellakást a sokemeletes tömbházban. Edward Glaeser harvardi közgazdász szerint akkor bánunk a legjobban a természettel, ha távol maradunk tőle és inkább sűrű nagyvárosokban élünk. Ezzel szemben az előadó Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának gondolatát idézte, ami szerint az embernek fontos, hogy a természettel fizikai kapcsolata legyen. Az önmérséklet, a takarékosság, a visszafogottság jelenthet valamiféle áthidaló megoldást.
A közösségre kitérve az előadó elmondta, hogy korunkban túl sok mindenre használjuk a közösség kifejezést, példaként kiemelve a „közösségi média” fogalmát: egymástól távol élő, a kommunikációs csatornákon összekapcsolt egyéneket is közösségnek tekintjük. Szerinte mégis jó volna az érzelmi-indulati vagy tradicionális, összetartozáson alapuló beállítottságot hangsúlyozni. A közösség sok esetben helyhez kötődik.
Az előadás végén a Laudato si’ enciklikából kiindulva fogalmazott meg motiváló gondolatokat: ha a városfejlesztést úgy tekintjük – ahogyan Ferenc pápa fogalmaz –, mint a világ gondozásának egy formáját egy adott térben, akkor a spiritualitásból fakadó motivációk folyamatos energiát adhatnak ahhoz, hogy szenvedélyes törekvésünk legyen a világ gondozása. Az enciklikára hivatkozva az előadó a világ számára oly fontosnak tűnő növekedéssel kapcsolatban elmondta, hogy nem az anyagiakban való növekedésben, hanem a szolidaritásban, a felelősségvállalásban és az együttérzésen alapuló törődésben való növekedésben is kiteljesedhet az ember növekedés iránti vágya.
Az előadó örömét fejezte ki, hogy elolvasta a Laudato si’ enciklikát, amiből sokat tanult és ami szerinte a várostervezés számára is egy továbbgondolandó dokumentum.
